Összes Hír Star Wars

Luke visszatérhet, Snoke meg előzményfilmet kap?

Tudtuk, csak nem sejtettük, hogy az új trilógia IX. epizódjának a stáblistáját nem élik meg a klasszikus kedvenceink. Han Az ébredő Erő során, Luke pedig Az utolsó Jedik fináléjában távozott a túlvilágra, Leia pedig Carrie Fisher halála miatt nem térhet vissza a vászonra.

Mark Hamill azonban eltolta volna Luke halálát, legalábbis ezt nyilatkozta a We Got This Covered-nek.

“Az volt az első reakcióm, hogy “Nem húzhatnánk el ezt az egészet a IX. epizódig?”. Luke végül meghozza a helyes döntést, és feláldozta magát, így rájöttem, hogy nekem is ezt kell tennem, és önzetlennek kell maradnom a film érdekében. Komolyan. Nem magamat akarom fényezni, csak azt mondom, hogy ha a nagy képet nézzük, még azzal sem számoltam, hogy egyáltalán visszatérek, úgyhogy az egész új trilógia talált pénz számomra.”

Mi nem fogadnánk rá, de rengeteg elképesztő rajongói elmélet szól arról, hogy Luke-kkal nem az Ahch-To szigetén találkoztunk utoljára.

Szegény Andy Serkis meg nem győz magyarázkodni az interjúi során. Nem árulhat el semmit, hiszen köti a szerződés, azonban kénytelen a csalódott rajongók táborát folyamatosan nyugtatgatni Snoke halála miatt.
Az Entertainment Weekly-nek adott interjúban elhangzottak alapján azt sejtjük, hogy a Lucasfilm a jövőben esetleg előállhat egy előzményfilmmel Snoke-ról. A színész elárulta, hogy J.J. Abrams-el és Rian Johnson-al rendesen kidolgozták a karakter háttértörténetét, amiről azonban, mint már mondtam, nem beszélhet. De azért sem, mert esetleg még a jövőben valamilyen formában visszahozzák, például egy prequelben.

“Tudom, sokakat zavar, hogy ennyire semmit nem tudnak Snoke eredetéről és múltjáról, de szerintem pont azért jó ez, mert így még van lehetőség a jövőben jobban körül járni a témát.”

Leave a Reply

Instagram