Mesék Összes Hír

Gyermekkori meséink újjáélednek

Gondolom a Disney mesék nem csak mi gyerekkorunk alapját képezik, ugye? Vagy legalábbis különleges helyet foglalnak el a szívekben.
Viszont, ha már elvonási tüneteid vannak, és folyton azt mondogatod, hogy “bezzeg a régi Disney mesék…!!” akkor szerencséd van, mert nagyon sok mesét fognak filmmé alakitani a közeljövőben.
Fel is sorolunk ötöt, amit tuti nem akarsz majd kihagyni!

Dumbo
A Dumbo érkezését 2014 július 8-án erősítették meg. A projektet a “Charlie és a Csokigyár” és az “Aliz Csodaországban” rendezője, Tim Burton kapta, valamint számos Transformers forgatókönyvírója, Ehren Kruger.
Dumbo a D23 Expo-n, 2017-ben már be is mutatkozott.

Aladdin
A terv eredetileg az volt, hogy egy spin-off filmet készítenek Dzsiniről. A “Sherlock Holmes” és “Arthur király” rendezője, Guy Ritchie rendezte (igen, már készen van), a forgatókönyvet pedig John August írta. Az Oroszlánkirállyal ellentétben az Aladdinban megtartják az összes dalt, és 2019 május 24-én fog a mozikba érkezni.
A főbb szerepekben 
Mena Massoudo (Aladdin), Naomi Smith (Jázmin), Will Smith (Dzsini) és Marwan Kenzarl, mint Jafar.

Mulan
Az eredeti animációs mese 304 millió dollárt hozott, így nem csoda, hogy a The Walt Disney Company 2016-ban bejelentette a film érkezését Niki Caro rendezésében, akinek töbek között az “Menedék” című filmet köszönhetjük. Caro nem sokat tett azért, hogy a szívünkbe férkőzzön, ugyanis kijelentette, hogy nem lesz zenés a film. Szóval búcsút inthetünk olyan fantasztikus daloknak, mint az “Erős légy”, vagy a “Tükörkép”.
A kasztingból arra lehet következtetni, hogy 
Mulan nem fog beleszeretni Li Shang kapitányba, helyette egy Chen Honghui nevű katonát választ, aki a legjobb katona akar lenni a világon és a fő vetélytársa ezen a téren természetesen Mulan. Természetesen az érzései megváltoznak majd, amint megtudja, hogy Mulan nő. Mulant, Liu Yifei fogja alakítani. Hát kiváncsiak vagyunk….vagy nem. Meglátjuk.

Hófehérke
2016 májusában erősítette meg a stúdió, hogy érkezik egy spin-off, de nem Hófehérke szereplésével. Ez a film Rose Red-ről, Hófehérke nővéréről fog szólni.
A történet annyi, hogy amikor Hófehérke naivan elfogadja a mérgezett almát, és mély álomba merül, Rose Red a törpékkel veszélyes kalandokba keveredik, hogy megtalálja a gyógymódot. A forgatókönyvet Evan Daughtery, a “Hófehér és a Vadász” írta.
Hála Istennek később, de még 2016-ban a Disney bejelentette a Hófehérke remake-et az eredeti történettel és az eredeti dalokkal. A forgatókönyvet 
Erin Cressida Wilson (A lány a vonaton) írja, a zenéjét pedig Pasek & Paul szerzi.

Szörnyella de Frász
A karakter először az 1956-os “A 101 kiskutya” novellában tűnt fel, híressé és ikonikus Disney gonosszá azonban csak az 1961-es mesében vált. A “Demóna” eredettörténetéhez hasonló filmet 
Alice Brosh McKenna írta (Az ördög Pradát visel), és Alex Timbers rendezi. Bár Glenn Close csodásan alakította Szörnyellát az 1996-os filmben, most nagy valószínűséggel Emma Stone kapja meg a lehetőséget, hogy ránk hozza a frászt.

Leave a Reply

Instagram